Vége a lájkolásoknak a facebookon

Erre régóta nagy szükség volt: a Facebook keményen odacsap azoknak, akik lájkokért, megosztásokért könyörögnek

A Facebook hírfolyamot kezelő algoritmusa alapvetően logikusan dolgozik: minél többen kedvelnek egy bejegyzést, szólnak hozzá a poszthoz vagy tesznek másfajta interakciót, az adott oldalnak annál nagyobb lesz az elérése. Ennek oka, hogy az algoritmus alapvetően úgy látja, hogy az oldal népszerű tartalmakat posztol, ami sokakat érdekelhet, így egyre több ember hírfolyamában jeleníti majd meg azt. A rendszert azonban ki lehet játszani, és sokan ki is játsszák. Ezzel szeretne most leszámolni a Facebook.

Zuckerbergék megpróbálják letörni azt a divatot, hogy az oldalak a felhasználók “kihasználásával” tesznek szert nagyobb elérésre. A közösségi oldal a tervek szerint hamarosan lecsap azokra a tartalmakra, amelyek lájkolásért, kommentelésért, jelölésért vagy kattintásért “könyörögnek”. Ezek azok a bejegyzések, amikor egy képen keresztül szavazásra buzdítanak vagy épp arra kérik a felhasználókat, tageljék be rajtuk egy (de inkább több) ismerősüket.

© Facebook

Ezeknek a poszotoknak/oldalaknak egyetlen céljuk van: minél szélesebb körben elterjedjen az adott poszt és nagyobb eléréssel még több emberhez jussanak el. A tervek szerint úgy csavarnak egyet a hírfolyamot kezelő algoritmuson, hogy ilyen könyörgő posztokat ne lehessen kitenni. Pontosabban tenni a jövőben is lehet, de aki ezt megteszi, annak nagyjából a nullával lesz egyenlő az elérése. Ez azonban a Facebook szerint nem lesz végleges állapot, ugyanis ha később “jól posztolnak”, visszakaphatják a korábbi elérésüket.

A közösségi oldal a megoldáshoz a gépi tanulás módszeréhez nyúl. A fejlesztők több százezer bejegyzést kategorizáltak, hogy azt a mesterséges intelligenciának megmutatva a gép is felismerje az ilyen jellegű posztokat. A tervek szerint a következő hetekben már az oldalak is megérezhetik az elérésükön, ha ilyen posztokkal operálnak.

Ugyanakkor lesznek kivételek is: ha valaki pénzgyűjtő akciót szervez vagy egy eltűnt gyermek megtalálásáért kér megosztásokat, ott természetesen nem csökkentik az elérést. Persze abban nem lennénk biztosak, hogy a mesterséges intelligencia nem fog tévedni, elég csak a képek túlzott cenzúrázására gondolni.

Forrás: hvg.hu