2011. novemberi adatok. A legfrissebb adatok

E szócikk összehasonlítja és szembeállítja az Európai Unióban (EU) a bérekre és a munkaerő költségekre vonatkozó számadatokat, amelyek közül az utóbbi az általánosan alkalmazott meghatározás szerint a munkáltatókat terhelő, munkaerővel kapcsolatos kiadások.

A bérek és a munkaerőköltségek szintje és szerkezete fontos makrogazdasági mutató, amelyet a politikai döntéshozók, a munkáltatók és a szakszervezetek a munkaerőpiacon tapasztalható keresleti és kínálati viszonyok felmérésére használnak.

Főbb statisztikai eredmények

Bruttó kereset

Az uniós tagállamok körében a legalább tíz munkavállalót foglalkoztató vállalkozásoknál teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók éves bruttó keresetének középértéke (átlaga) 2009-ben Dániában volt a legmagasabb (56 044 EUR), amelyet Luxemburg (2010-es adat), Írország, Hollandia és Németország (2010-es adat) követett. E tagállamok mindegyikében 40 000 EUR felett volt a középérték. A kereset Romániában (5 891 EUR 2010-ben) és Bulgáriában (4 085 EUR) volt a legalacsonyabb (lásd az 1. táblázatot.)

2006-ban az éves kereset mediánja tekintetében nagyjából hasonló volt az országok rangsora (lásd az 1. ábrát), a kereset középértéke Málta kivételével valamennyi országban meghaladta a kereset mediánját. Az alacsony keresetűnek minősülő munkavállalók hányada 2006-ban Lettországban volt a legmagasabb (30,9 %), míg több mint minden negyedik munkavállaló alacsony keresetűnek minősült Litvániában, Bulgáriában és Romániában (lásd a 2. ábrát).

Nemek közötti bérszakadék

Annak ellenére, hogy e téren sikerült némi javulást elérni, még mindig jelentős a nemek közötti bérszakadék, vagyis a nők és a férfiak átlagkeresete közötti különbség az EU-27 tagállamaiban. 2009-ben a nők bére átlagosan 17,1 %-kal kevesebb volt, mint a férfiaké. A nemek átlagkeresete közötti különbség Szlovéniában, Olaszországban, Máltán, Romániában, Belgiumban (2008-as adat), Lengyelországban és Portugáliában volt a legkisebb (legfeljebb 10 %), Észtországban (2007-es adat), a Cseh Köztársaságban és Ausztriában pedig a legnagyobb (több mint 25 %). A nemek közötti bérszakadék kialakulásához számos tényező hozzájárulhat, például: a munkaerő piaci részvételében fennálló különbségek, a jellemzően férfiak vagy nők által űzött foglalkozások vagy tevékenységek terén megfigyelhető különbségek, a férfiak és a nők által végzett részmunkaidős tevékenység mértékében felfedezhető különbségek, valamint a magán- és a közszervezetek személyzeti osztályainak hozzáállása a karrierépítéshez és a fizetés nélküli vagy szülési szabadsághoz (lásd a nemek közötti bérszakadékra vonatkozó statisztikáról szóló szócikket).

Minimálbér

2011 júliusában az Európai Unió 27 tagállama közül 20 (Ausztria, Ciprus, Dánia, Finnország, Németország, Olaszország és Svédország kivételével), valamint két tagjelölt ország (Horvátország és Törökország) rendelkezett minimálbért megállapító jogszabállyal vagy nemzeti ágazatközi megállapodással.

2011 júliusában a havi minimálbérek terén jelentős eltérések mutatkoztak (lásd a 4. ábrát), a skála a luxemburgi havi 1 758 EUR-tól a romániai 158 EUR-ig, illetve a bulgáriai 123 EUR-ig terjedt. A vásárlóerő figyelembevételével végrehajtott kiigazítás esetén a tagállamok közötti eltérés az euróban kifejezett 14:1 arányról (a legmagasabb és a legalacsonyabb összehasonlítása) vásárlóerő-egységben (PPS) kifejezve 6:1 arányra csökken. A skála két végén található országok nem változtak, a PPS értéke Luxemburgban volt a legmagasabb (1 466), míg Bulgáriában a legalacsonyabb (243) (lásd még a Minimálbér-statisztika szóló szócikket).

Nettó kereset és adókulcs

Az adóék a relatív adóterhet méri, az 5. ábra pedig az alacsony keresetűekre vonatkozóan szolgáltat adatokat e téren. Az EU-27 esetében az adóék 2010-ben 39,3 % volt, ami az öt évvel korábbi értéknél valamivel alacsonyabb. Az alacsony keresetűekre vonatkozó adókulcs 2010-ben Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Lettországban, Magyarországon, Németországban, Olaszországban és Romániában volt a legmagasabb.

Az uniós tagállamok körében gyakori volt az adócsökkentés a 2010-ig terjedő öt évben, amelyre vonatkozóan rendelkezésre állnak adatok. A legnagyobb mértékű csökkentést Hollandia, Ciprus (2007-es adat), Lengyelország, Szlovénia, Finnország és a Cseh Köztársaság hajtotta végre. Ezzel szemben az adóék viszonylag gyorsan nőtt Franciaországban és Olaszországban.

A 2. táblázatban szereplő egyéb mutatók tájékoztatnak a bruttó kereset azon hányadáról, amelyet akkor vonnak le (magasabb adókulcs és társadalombiztosítási járulék és/vagy a segély csökkentése vagy megvonása formájában), amikor a munkavállalók ismét munkába állnak vagy alacsonyabb jövedelemsávból magasabb sávba kerülnek. Az EU-27 egészére vonatkozó számadatok szerint 2005 és 2010 között kevesebb tényező ösztönözte a munkanélkülieket vagy az alacsony keresetűeket arra, hogy munkaviszonyt létesítsenek, mivel keresetük nagyobb hányadát vonták le (lásd még a kereseti statisztikáról szóló szócikket).

Munkaerőköltség

2009-ben az átlagos óránkénti munkaerőköltség (lásd a 6. ábrát) és a munkaerőköltség-szerkezet (lásd a 7. ábrát) tekintetében jelentős különbségek voltak a tagállamok között. A vállalkozásoknál 2009-ben (NACE Rev. 2 B–N. nemzetgazdasági ág) az óránkénti munkaerőköltség a 36,94 EUR (Belgium) és 36,11 EUR (Dánia) összegű csúcsérték, valamint a 4,00 EUR (Románia) és 2,88 EUR (Bulgária) összegű alsó érték között változott. (Megjegyzés: E számadatok nemcsak a munkavállalói jövedelmeket, hanem a vállalkozások által térített szakképzési költségeket, egyéb kiadásokat, adókat és kapott támogatásokat is tartalmazzák). A teljes munkaerőköltségben a bérek és fizetések viszonylagos súlya 66,2 % volt Svédországban (2007-es adat), emellett szintén 70 % alatt volt Belgiumban és Franciaországban is, ugyanakkor legalább 85 % volt az Egyesült Királyságban, Szlovéniában, Luxemburgban, Dániában és Máltán (lásd még a munkaerőköltségre vonatkozó statisztikáról szóló szócikket).

Adatforrások és adatok rendelkezésre állása

Bruttó kereset

A bruttó kereset teszi ki a munkaerőköltség legnagyobb hányadát, az adatok pedig az éves bruttó átlagkeresetre (a kereset középértékére) vonatkoznak. A vonatkozó főbb meghatározásokat a 2005. október 21-i 1738/2005/EK rendelet tartalmazza. A bruttó jövedelem közvetlenül a munkáltató által készpénzben fizetett díjazás, az adó és társadalombiztosítási járulékok levonása előtt. Tartalmazza a prémiumokat (13. és 14. havi fizetés, üdülési hozzájárulás, nyereségrészesedés, ki nem vett szabadnapok után járó kifizetések, alkalmi jutalékok stb.), függetlenül attól, hogy azokat rendszeresen fizetik-e. Az ismertetett adatok a vállalkozásoknál (2007-ig a NACE Rev. 1.1 C–K. nemzetgazdasági ágait, 2008-tól a NACE Rev. 2 B–N. nemzetgazdasági ágait foglalja magában) teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra vonatkoznak. A statisztikai egység a vállalkozás vagy a helyi egység. A sokaság valamennyi egységet magában foglalja, azonban a legtöbb ország esetében csak a legalább tíz munkavállalót foglalkoztató vállalkozásokra terjed ki.

A kereset mediánjára vonatkozó adatok az éves bruttó kereseten alapulnak, és a legalább tíz munkavállalót foglalkoztató vállalkozásoknál teljes munkaidőben dolgozó munkavállalókat fedik le. Az alacsony keresetűek az éves bruttó kereset mediánja kétharmadánál kevesebbet kereső, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók.

Nemek közötti bérszakadék

Kiigazítatlan formájában a nemek közötti bérszakadék a meghatározás szerint a fizetett női és férfi munkavállalók bruttó átlagórabére közötti különbség a fizetett férfi munkavállalók bruttó átlagórabérének százalékos arányában kifejezve. E mutató kiszámításának módszertana nemrég megváltozott, így a korábban használt nem harmonizált források helyett a jövedelemszerkezeti felméréssel (SES) gyűjtött adatokon alapul.

Az új módszertan szerint a nemek közötti bérszakadékra vonatkozó, kiigazítatlan mutató a (NACE Rev. 2 B–N. és P–S. nemzetgazdasági ágába tartozó) ipar, építőipar és szolgáltatások terén tevékenykedő (legalább tíz munkavállalót foglalkoztató) vállalkozások valamennyi munkavállalóját lefedi (életkor és munkaóra szerinti korlátozások nélkül).

Minimálbér

A minimálbér-statisztika a havi nemzeti minimálbéreket veszi alapul, az e statisztikában közzétett adatok pedig a minden év január 1-jei és július 1-jei béreket ismertetik. A nemzeti minimálbért gyakran a szociális partnerekkel folytatott egyeztetést követően elfogadott jogszabály vagy (például Belgium és Görögország esetében) közvetlenül nemzeti ágazatközi megállapodás írja elő. A nemzeti minimálbér általában minden munkavállalóra vagy legalábbis az adott ország munkavállalóinak jelentős többségére vonatkozik. A minimálbér a jövedelemadó és a társadalombiztosítási járulék levonása előtti, vagyis bruttó összeg. A levonások mértéke országonként eltérő. Egyes országok a nemzeti minimálbér alapösszegét nem havi bérként, hanem óra- vagy heti bérként rögzítik. Ezen országok esetében az óra- vagy heti béreket a közvetlenül az országok által megadott átváltási tényezők felhasználásával havi bérekre számítják át.

• Írország: órabér x 39 óra x 52 hét / 12 hónap
• Franciaország – az 1999 januárjától 2005 januárjáig terjedő időszakra vonatkozó adatok estében: órabér x 39 óra x 52 hét / 12 hónap; a 2005 júliusától kezdődő időszakra vonatkozó adatok esetében: órabér x 35 óra x 52 hét / 12 hónap;
• Málta: heti bér x 52 hét / 12 hónap;
• Egyesült Királyság: (órabér x valamennyi ágazatban a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók heti fizetett alapóráinak átlaga x 52,18 hét) / 12 hónap;
• Egyesült Államok: órabér x 40 óra x 52 hét / 12 hónap.

Amennyiben a minimálbér évi 12-nél több hónapra jár (például Görögországban, Portugáliában és Spanyolországban, ahol évente 14 havi minimálbért fizetnek ki), az adatokat e juttatások figyelembevételével kiigazították.

Nettó kereset és adókulcs

A nettó kereset a bruttó keresetből származik, és a díjazás azon részét jelenti, amelyet a munkavállalók ténylegesen fogyasztásra vagy megtakarításra fordíthatnak. A nettó kereset a bruttó kereset társadalombiztosítási járulékkal és adókkal csökkentett, de családi támogatásokkal növelt összege.

Az adókulcsra vonatkozó mutatók (a munkaerőköltségen lévő adóék, a munkanélküliségi csapda és az adócsapda) a munka vonzerejét hivatottak nyomon követni. A munkaerőköltségre vonatkozó adóék a meghatározás szerint a bruttó bérjövedelemre terhelt jövedelemadónak, valamint munkavállalói és munkáltatói társadalombiztosítási járuléknak a teljes munkaerőköltség százalékos arányában kifejezett összege. E mutatót a vállalkozásoknál (NACE Rev. 2 B–N. nemzetgazdasági ág) dolgozó munkavállalók átlagkeresetének 67 %-át kereső, gyermektelen, egyedülálló személyekre vonatkozóan számítják ki. A munkanélküliségi csapda mutatja a bruttó kereset magasabb adóval és társadalombiztosítási járulékkal, valamint a munkanélküli személy foglalkoztatásba való visszatérésekor megvont munkanélküliségi és egyéb segélyekkel csökkentett összegének hányadát. A meghatározás szerint ez a mutató a bruttó kereset és a nettó jövedelemnek a munkanélküliségből a foglalkoztatásba való visszatéréskor bekövetkező növekedése közötti különbséget adja meg a bruttó kereset százalékos arányában kifejezve. E mutatót a vállalkozásoknál (NACE Rev. 2 B–N. nemzetgazdasági ágazat) dolgozó munkavállalók átlagkeresetének 67 %-át kereső, gyermektelen, egyedülálló személyekre vonatkozóan számítják ki. Az adócsapda mutatja a bruttó kereset jövedelemadóval, társadalombiztosítási járulékkal, valamint a bruttó kereset vállalkozásoknál (NACE Rev. 2 B–N. nemzetgazdasági ág) dolgozó munkavállalók átlagkeresetének 33 %-áról 67 %-ára való emelkedésekor megvont segélyekkel csökkentett hányadát (százalékos arányát). E mutatót a gyermektelen, egyedülálló személyekre, valamint a két 6–11 éves gyermeket nevelő, egy keresővel rendelkező párra vonatkozóan számítják ki.

Munkaerőköltség

A munkaerőköltség a munkáltatókat terhelő, a munkaerő alkalmazásával kapcsolatos kiadásokat jelenti. Magában foglalja a munkavállalók díjazását (beleértve a készpénzben és természetben adott bért és fizetést, valamint a munkáltatók társadalombiztosítási járulékait), a szakképzési költségeket, valamint egyéb kiadásokat (például munkaerő-felvételi költségeket, a munkaruhára fordított kiadásokat, valamint a munkaerőköltségnek tekintett, foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók és a kapott támogatások különbségét). A munkaerőköltség e komponenseinek és ezek elemeinek a meghatározását a 2005. október 21-i 1737/2005/EK rendelet tartalmazza. Az adatok három alapvető mutatóhoz kapcsolódnak:

• átlagos havi munkaerőköltség, vagyis a havi teljes munkaerőköltség és a munkavállalók létszámának hányadosa teljes munkaidős egyenértékben kifejezve;
• átlagos óránkénti munkaerőköltség, vagyis a teljes munkaerőköltség és a ledolgozott órák számának hányadosa;
• a munkaerőköltség szerkezete (bérek és fizetések, munkáltatói társadalombiztosítási járulék, egyéb munkaerőköltségek) a teljes munkaerőköltség százalékos arányában kifejezve.

Kontextus

A munkaerőköltségek és a keresetek szerkezete és alakulása a munkaerőpiac lényeges jellemzői, amelyek tükrözik az egyének által nyújtott munkaerő-kínálatot és a vállalkozások részéről jelentkező munkaerő-keresletet.

A nemek közötti bérszakadékot legalább részben magyarázhatják olyan, háttérben álló tényezők, mint például az ágazatbeli és munkahelyi szegregáció, az oktatás és képzés, a tudatosság és az átláthatóság, valamint a közvetlen hátrányos megkülönböztetés. A nemek közötti bérszakadék rávilágít további egyenlőtlenségekre, különösen a családi kötelezettségekből a nőkre háruló aránytalanul nagy részre, valamint a munkájuk és a magánéletük összeegyeztetésével kapcsolatos nehézségekre is. Sok nő részmunkaidőben vagy atipikus szerződés keretében dolgozik. Ezáltal ugyan lehetővé válik számukra, hogy családi kötelezettségeik teljesítése mellett a munkaerőpiacon maradjanak, azonban mindez negatív hatással lehet a bérezésükre, szakmai fejlődésükre és előmenetelükre, valamint a nyugdíjukra.

Az Európai Unió a nemek közötti bérszakadék fokozatos megszüntetésével támogatni kívánja az esélyegyenlőséget. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 157. cikkének (1) bekezdése fogalmazza meg azt az elvet, hogy a férfiak és a nők egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazást kapjanak, 157. cikkének (3) bekezdése pedig a férfiak és nők számára a foglalkoztatás területén biztosított egyenlő bánásmódra vonatkozó jogi szabályozás jogalapjául szolgál. Az Európai Bizottság 2010 szeptemberében fogadta el a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiát (2010–2015). E stratégia annak a 2006 és 2010 közötti időszakra kidolgozott ütemtervnek (COM(2006) 0092) a végrehajtása során szerzett tapasztalatokra épít, amely átfogó keretként szolgált arra, hogy az Európai Bizottság valamennyi politikájában elősegítse a nemek közötti egyenlőséget. A stratégia rávilágít a nemek közötti egyenlőség gazdasági növekedéshez és fenntartható fejlődéshez való hozzájárulására, emellett támogatja az 2020 stratégia nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos dimenziójának megvalósítását.

Forrás: eurostat.ec